Hírös.Index logo
Főrovatok
Mellékletek
h i r d e t é s
Alrovatok
design-top
Alrovatok

Hírlevél
Adja meg e-mail címét:

h i r d e t é s

Erdei Zsolt lemond világbajnoki címéről!

2010.01.13. 14:16:00

Az Index információi szerint Erdei Zsolt nem tervezi, hogy megvédje WBC cirkálósúlyú világbajnoki címét és rövid időn belül lemond az értékes övről. “Amikor jobb híján, kényszerből elvállaltam az olasz Fragomeni elleni meccset, akkor tudtam, az egészségem mindennél fontosabb.

h i r d e t é s
Nem akarom tönkretenni magam, hogy 90 kilós emberekkel bokszoljak. Aztán az Universum a győzelem után mondta, hogy Wlodarczyk kihívna, és mondta az összeget is. Magamban kuncogtam egy jót, így igazán még csak mérlegelni sem tudtam, érdemes lenne-e talán még egyszer, utoljára felhíznom. Önmagamban azonban már le is mondtam a világbajnoki övemről, önmagamban már nem vagyok a súlycsoport világbajnoka. Hivatalosan még nem jelentettem be, bár azt hiszem, már be kellett volna. Nehéz rászánni erre magam." - mondta a magyar klasszis, aki elmondta, hogy az Universum egy Gabriel Campillo elleni félnehézsúlyú WBA világbajnoki meccsel kecsegteti őt, de eddig semmilyen konkrétum nem történt az ügyben.
 

h i r d e t é s

 

h i r d e t é s






design-bottom
design-top
design-bottom
design-top
Kecskemét Baja Kiskőrös Kiskunhalas Kiskunmajsa Nagykőrös Galéria Soltvadkert
Bácsalmás Kalocsa Kiskunfélegyháza Kunszentmiklós Lajosmizse Tiszakécske És a többi...

p a r t n e r e i n k

01fokusztakarek 02_opticon adrenalin dunaaszfalt frittmann malom malom_mozi mti royalsekt szentkiralyi
design-bottom
© 2001-2010 Hírös.Index