Főrovatok
- Hírlap
- Fórum
- Bács-Kiskun
- Csongrád
- Békés
- Kereső:
h i r d e t é s

|
Alrovatok
Fórum bejelentkezés
Szabad száj
Fórum
Hírlevél
Hírös Index ajánlja
|
h i r d e t é s
Szekeres: A Magyar Honvédség jól teljesít
Hírös.index
Hírös.index
2010.03.10. 06:22:00
h i r d e t é s
![]() Szekeres az utóbbi időben a tárcánál történt visszaélésekkel kapcsolatban elmondta, hogy az érintettek megszegték az esküjüket és a törvényt is. repülőnap megrendezéséhez a Honvédelmi Minisztérium biztosítja majd a szükséges költségvetést – mondta a miniszter a honvédségi nyugdíjasoknak szervezett fórum előtt tartott sajtótájékoztatón. Legutóbb 2008-ban rendeztek repülőnapot. Szekeres Imre szerint ma a honvédség társadalmi elismertsége nagyon nagy. A miniszter ugyanakkor utalt az utóbbi hetekben történtekre. Úgy fogalmazott: „Voltak olyan események, voltak olyan hivatásos katonák, akik megszegték az esküjüket és megszegték a törvényt”. Szekeres Imre hangsúlyozta, minden ilyen esetben a legszigorúbban jártak el, és így is fognak eljárni. Véleménye szerint ez nem ad semmilyen alapot arra, hogy a Magyar Honvédség teljesítményére bármilyen árnyék vetüljön, a magyar haderő a NATO-ban az egyik legjobban szervezett hadsereg. ![]() Az elmúlt évben a Magyar Honvédség az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság hadereje után, harmadikként (Magyarország) 27 szövetségese közül, a legtöbb feladatot vállalta közös feladatainkból – mondta a miniszter. Hozzátette: mindezt annak alapján számolják ki, hogy a szárazföldi haderő mekkora hányadát tartják egyidejűleg tartós hadműveletben, így került a harmadik helyre a magyar haderő. A miniszter emlékeztetett arra: nagy elismerést kapott az is, hogy a NATO-n és az Európai Unión belül Magyarország volt a vezetője és a házigazdája a stratégiai légiezred létrehozásának, mely Pápára települt. A magyar honvédség elmúlt négy évét értékelve Szekeres Imre szólt az összhaderőnemi parancsnokság létrehozásáról, valamint a Gripen vadászgépek hadrendbe állításáról, melyek 2010-ben teljesen átveszik a MiG 29-esektől a légtér védelmét. A sajtótájékoztató után Szekeres Imre 50-60, többségében honvédségi nyugdíjas előtt tartott fórumot. ![]()
h i r d e t é s
A rovat legfrissebb anyagai
Archívum |
|





© 2001-2010 Hírös.Index






